Azt szokták mondani, hogy az életében egyszer mindenkinek el kell jutnia Velencébe. Ha ez így van, akkor az egyik legjobb időpont erre a karnevál ideje. Ilyenkor igazán láthatjuk, érezhetjük milyen az olasz nép temperamentuma, milyen lehet az igazi dolce vita.
A kezdetek
Talán meglepő lehet, de a reneszánsz Itáliában először Firenzében alakultak ki hagyományosnak mondható álarcosbálok és karneválok. A vízkereszttől egészen hamvazószerdáig tartó farsangi időszak a mulatozásról szólt mindig. A velencei karneválról az első írásos emlékek 1094-ből származnak, amikor Vitale Falier volt a város dózséja és Velence a Földközi-tenger egyik legnagyobb hatalma volt mind kereskedelmi, mind katonai értelemben.
Az itt készült álarcok Európa legtöbb országába eljutottak, többek között Magyarországra is, Mátyás király udvarába. 1869-ben még Ferenc József, Ausztria akkori császára is jelen volt álruhában a karneválon, méghozzá a Tron és a Rezzonico családok diszkrét vendégeként.
A maszkok
A velencei karneválhoz szorosan kötődnek a különféle maszkok, amelyek az egész ünnepet képesek egyedivé varázsolni. A források szerint azért volt szükség eredetileg maszkokra, hogy az emberek még egymást se tudják felismerni az eseményen, így mindenki, társadalmi osztálytól és hovatartozástól függetlenül tudott együtt mulatozni.
Ma négy klasszikusnak tekinthető maszkot ismerünk, a legismertebb talán a hosszú orrú pestisdoktor álarcra, amellyel a mulatozók a velencei pestisjárványnak állítanak emléket. Ezen felül népszerű még a volto jelmez, ami egy sötét köpennyel kiegészített, szintén sötét, sokak szerint ijesztő maszk. Ennél gyakrabban fordul elő a columbina, ami csak a fél arcot kitakaró, pálcán tartott álarcot jelent, de a leggyakrabban alkalmazott mégis a bauta, ami bármit ábrázolhat a maszkkészítő fantáziájától függően.
A velencei karneválhoz nem csak jellegzetes maszkok, hanem hagyományosnak és szimbolikusnak tekinthető sütemények is tartoznak. Igazán klasszikus például a Frittelle, ami egy csicseriborsóból és lisztből készített, olajban megsütött kis párnácska, amit leginkább a fánkhoz lehetne hasonlítani és hozzá hasonlóan meg is töltik valamilyen finom krémmel. Karneváli specialitás még a galani is, ami egy porhanyós, mázzal bevont, ízletes péksütemény.
Szent Márk Székesegyház
A Szent Márk Székesegyház Velence egyik legszebb és legjellegzetesebb épülete, ami kiemelkedő szerepet kap a velencei karnevál idején is. Érdekessége, hogy mindig is ez volt Velence legfontosabb temploma, de nem csak vallási, hanem egyfajta közéleti központként, fórumként is működött. Itt iktatták be Velence összes dózséját, itt fogadták a pápákat vagy az uralkodókat és a nagyobb külföldi követeket is, ennek köszönhető, hogy olyan díszes lett.
Szent Márk tér
Velence sok titkot őriz, s az egyik ilyen legenda, miszerint egy városi pék a 16. század elején az utcán egy meggyilkolt embert talált. Mivel a hatóságok mindenképpen meg akarták találni a "bűnöst", ezért kínvallatásnak vetették alá a péket, aki egy idő után magára vállalta az el nem követett gyilkosságot. A kivégzés után fény derült arra, hogy a pék ártatlan volt. Emiatt a Szent Márk Székesegyház oldalában mindig ég két darab vörös gyertya az akasztás helyén, amik arra emlékeztetik a várost, hogy bűnt követett el egy ártatlan megölésével.
Murano szigete
Velence körzetében számtalan sziget és szigetcsoport található, amelyek ideális célpontot jelentenek abban az esetben, ha a velencei karnevál idején egy kis nyugalmat vagy kikapcsolódást szeretnénk találni magunknak a nagy forgatagban. Murano szigete tökéletes célpont erre az esetre. Hírnevét a kis sziget annak köszönheti, hogy Velencéből a magas fokú tűzveszélyesség miatt kitiltották az üvegfúvó műhelyeket, ezáltal minden adott volt ahhoz, hogy Murano örökre felírja magát a térképre.
Ponte dei Sospiri-t (Sóhajok hídja)
A Sóhajok hídja Velence egyik leghíresebb látnivalója, a Dózse Palotát és a börtönöket köti össze. Az 1595 és 1600 között épített híd nevét a XIX. századi romantikusnak, Lord Byronnak köszönheti, akinek képzeletét a hídon át a börtönbe hurcolt foglyok sóhaja ihlette meg. A Sóhajok hídjához nemcsak szomorú legenda kötődik, hanem az örök szerelem lehetőségének hiedelme is. Ehhez a párnak a híd alá kell siklani gondolán és pontban napnyugtakor csókot váltania.
A múlt kellékei
A ma ismert velencei karnevál a klasszikus farsangi mulatságból számtalan részletet megőrzött. Például ahogy a dózse és a vendégei az erkélyről üdvözlik a népet, vagy a karneváli forgatagot. Ezt követően a karnevál nyitányaként megszólalnak a harsonák, léggömbök ezrei emelkednek a magasba és eközben a Campanile tornyából a dózse palotájának irányába egy drótkötélen megindul egy papírral bevont gipszgalamb. A Velencét éltetők felett a galamb hasa megnyílik és szalagok, konfettik és egyéb díszek hullnak belőle. Az ünnepségsorozat fináléja is megegyezik az egykori farsangok végkifejletével, így húshagyó kedd éjjelén a Szent Márk téren a karneváli forgatag résztvevői együtt leveszik álarcaikat és együtt azt kiáltják, hogy „elmegy” vagy „véget ért”. Ezzel űzik el a tél gonosz szellemeit, ami szintén visszautalás a klasszikus farsangi mulatozásra, aminek szintén a rossz szellemek, a hideg idő és a tél elűzése volt a célja.
fotók: velenceikarneval.net
