Magyarország északkeleti részén, a Zempléni-hegység lábánál, a Bodrog folyó mentén vulkanikus lejtők és vizes élőhelyek együttese különleges módon, szinte érzékien gondoskodik a táj bőséges szőlő terméséről. Ezen a szerelemföldön jött létre a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék. A hegyek kőzeteiben történelmi pincerendszerek, sajátos hangulatú falvak és kisvárosok várnak itt minket. Mádra és Tarcalra utazunk, hogy megértsük e táj társadalmi, kulturális, gasztronómia, etnikai és vallási szempontból sokszínű hegyaljai örökségét.
A mádi zsinagóga
Tudtátok, hogy a vidéki zsidóság egyik legnagyobb központja volt Mád az 1770-s évektől. Zsinagóga és rabbi képző is működött. A New York-i World Monumnets Fund Jewish Heritage Grant programjának kezdeményezésére feltártak és rekonstrukcióját elvégezték. Az épület külső helyreállítási munkálatai 2000-ben kezdődtek meg. Ma múzeumként működik.
Egyes adatok szerint több mint 150 éven keresztül szolgálta a mádi zsidókat. Építését két gazdag család, a Brener és a Teitelbaum testvérek finanszírozták, akik mint borkereskedők telepedtek le Mádon. Szép formája, gazdag belseje érdekesen képviseli a hajdani magyarországi zsidóság leghagyományosabb csoportját, a Galíciával szomszédos északkeleti megyék ortodoxait. Nyitvatartás: H-V: 9.00-16.00, előzetes bejelentkezés nyitvatartási időn túl: +36309251808, e-mail: csodarabbikutja@zsido.com, www.csodarabbikutja.hu
Csodarabbik kiállítás
A zsinagóga szomszédságában található az egykori rabbi képző épülete, amely ma szálláshelyként és kiállítási térként működik.
A kiállítás során megelevenedik Északkelet-Magyarország egykor pezsgő zsidó élete. A látogatók interaktív túrán vehetnek részt, amely során betekintést nyerhetnek a mára eltűnt közösség mindennapjaiba, amelyek évszázadokon keresztül döntően befolyásolták a régió gyarapodását. Cím: 3909. Mád Rákóczi út 74. Nyitvatartás: H-V: 9.00-16.00, e-mail: csodarabbikutja@zsido.com, T.: +36309251808, www.csodarabbikutja.hu
Szentháromság Római Katolikus Templom
A mai római katolikus templom kezdetben magányos őrtorony volt, később kisebb méretű templomot építettek hozzá, amely 1653-ban készülhetett el. A templom felszentelésének évére a bejárat feletti kőtáblába vésett 1653-as évszám emlékeztet.
A templomot a Szentháromság tiszteletére szentelték fel. A szentély és a hajója egy gótikus Árpád-kori templom maradványa. 1606-ban harangkészítésről tettek feljegyzést. 1662-ben pedig két harang is volt a toronyban. Elérhetőségek: Szűcs Zoltán plébános atya, telefon: +36-30/39-54-321; +36-20/951-51-49, madplebania@freemail.hu
Holdvölgy
A Holdvölgy az egyik legjobb példája a modern és a hagyományos borászatok fúziójának. 25 hektáron művelik területeiket. A birtokok Tokaj-Hegyalján, Mád legkiválóbb területein, 7 különböző dűlőn, 19 parcellában terülnek el. Az érlelő pince összesen 1,8 km hosszú járataival a környék egyik legrégebbi és leghosszabb pincerendszere, melynek egyes részeit már a XIV. században elkezdték építeni.
Ezek, illetve a legmodernebb technológiai- és szakmai feltételek együtt biztosítják a hátteret és a lehetőséget a Holdvölgy céljainak eléréséhez. A Holdvölgye látogatható, így mi is láthatjuk a nagyszerű pincerendszer előnyeit, és kóstolhatjuk a kiváló minőségű termékeit. Telefon: +36-20/ 421-1817, email: http://tamas.gincsai@holdvolgy.com, http://www.holdvolgy.com, cím: 3909 Mád, Batthyány utca 69.
Andrássy Rezidencia
Gróf Andrássy György Andrássy István gróf és Festetich Mária grófnő házasságából született 1797. február 5-én. Jelentős szerepet játszott Magyarország 1848 előtti politikai közéletében. A forradalom után visszavonult a közélettől, de mindvégig figyelemmel kísérte az Akadémia működését. Apja halála után a tarcali kúriát és a hozzá tartozó területeket gróf Andrássy Dénes örökölte. Az Andrássy Rezidencia máig használt, épület alatt futó pincerendszere az 1400-as években épült meg. Az Andrássy Kúria főúri udvarháza az 1700-as években barokk stílusban épült.
Az család és leszármazottaik lakták a II. világháborút követő államosításokig, majd az Andrássy Rezidencia Wine & Spa ***** 2008. május 16.-án nyitotta meg kapuit a vendégek előtt.
Percze Élményközpont
Mád egyik történelmi első osztályú dűlőjének, a Perczének az oldalában helyezkedik el a Percze Élményközpont, ahol egyedi gasztronómiával, Szepsy borokkal, izgalmas dűlőtúrákkal és vidéki vendégszeretettel várják a látogatókat. Dűlőtúrákon előtérbe kerül a mádi szőlődűlők történelme és jelene, a szőlőművelés fontossága.
Az alternatív túraeszközökkel igazi kaland a dűlők közötti barangolás. Az aktív időtöltés után az étteremben válik teljessé a Mád-élmény, ahol a Szepsy pincészet referenciahelyeként a pincészet boraival harmonizáló ételeket tálalnak, saját tenyészetből és vadászterületünkről származó húsokkal és egyéb helyi alapanyagok felhasználásával. A Percze Élményközpont egyedi élményekkel, kalandokkal és ízekkel várja látogatóit. Telefon: +36 20 464 2222
Botrytis Hotel
Mád legújabb ékszere a Botrytis Hotel, amely a tokaj-hegyaljai dűlők és a természet közelségében található. Így a világörökségi területre érkező borkedvelők, az utazni vágyók, a pihenésre szomjas vendégeket is várja, akik szeretnék meglátogatni Tokaj-Hegyalja turisztikai célpontjait, megkóstolni a történelmi dűlők borait és az azokhoz illeszkedő, nemzetközi színvonalú ételsorokat, helyi kézműves termékeket.
Első Mádi Borház és Bisztro
A falu első háza, amely fogadja az ideérkező és az átutazó vendégeket is. Nem kis kihívást jelent ez, hiszen méltó környezetben kell prezentálnia a mádi borászatok munkájának lényegét, azaz a hitét a mádi dűlők különleges fekvéseiben, az ásványoktól duzzadó talajban, a szigorú terméskorlátozásban, a kemény munkában és a baráti összefogásban.
Csodás borokat és a régió alapanyagait is felhasználó sokszínű bisztrókonyha jelenik meg. A Mádon található látványosságokról, szállás- és szórakozási lehetőségekről, de legfőképpen a táj szőlészeti és borászati adottságairól is kaphatunk itt információkat.
Leskó Füveskert
Csodakertet találhatunk a Batthyány utcában Mádon. A huszonkilences szám alatt dús növényzetbe burkoltan bújik meg a Napudvar vendégház. Nem is sejtettük, hogy igazi tündér birodalomba csöppenünk. Az életteli sűrű zöld borította kert tulajdonosai ősi tudás birtokosai. Leskó István és felesége Cs. Kovács Ilona kertészmérnökök, de közel három évtizede fókuszuk a szőlőről fokozatosan áttevődött Tokaj-hegyalja gyógynövény világára.
Kertjükben létrejött egy növényi génbank. A porta illatos, élettel teli, talán ilyen lehetett Tündér Ilona kertje is. A gyógynövények szinte nevetnek, boldogok amikor meglátják a betérő vendéget.
Áts Családi Pincészet
Tokaj-hegyaljai vagyok, most is ott élek. A szőlőben nőttem fel, apámtól lestem el a fogásokat.Soha nem gondoltam más szakmára, soha nem érdekelt igazán más, csak a szőlő és a bor. Áts Károly nevét a Royal Tokaj nevéhez köthetjük, de a 2012-s Év Bortermelője és világhírű borász 2012-ben megalapította családi pincészetét. Mindemellett elvállata a Tokaj Kereskedőház Zrt. főborászi megbízását is. Területei Mád meghatározó dűlőiben, a Szent Tamás, a Suba és a Birsalmás dűlőkben találhatók. A termését tarcali pincéjében dolgozza fel. Egyik legnagyobb sikere, hogy 2006-ban az Egyesült Államokban a világ legjobb borai kóstoláson a maximális 100 pontot adták az 1999-s esszenciának. Igazi csoda élmény volt megtapasztalni, milyen az, amikor a Himnuszunkban elhangzó híres mondatot meg is értjük, miszerint „Tokaj szőlőveszszejin nektárt csepegtettél” a mi Teremtőnk bő adománya a magyar nép számára.
Forrás: Áts Károly, Gál Veronika
Szerző: Dankó Zsuzska
Fotók: Dankó Zsuzska, Gál Veronika