Táncoltál már úgy, hogy közben becsuktad a szemed? Hagyni, hogy vigyen a lábad, és érezni, ahogy a dob üteme eggyé lesz a szíved ütemével? Futottál már önfeledten? Énekeltél már tiszta szívből? Vágysz rá? Gyere, elviszlek, s mutatok egy országot, ahol önmagad lehetsz, ahol határaidat átlépheted. Albánia, egy elveszett világ, ami ősi tradícióival, pár nap után újra emberivé tesz.

Shkodra

Albánia, a kommunista időkben, más balkáni országokhoz mérten is, a maga 750.000 bunkerével Európa legelzártabb országa volt. Kommunista diktátoruk, Enver Hoxha „Együnk inkább füvet, de a függetlenségünket nem adjuk!” jelmonda 1991-ig bezárta az országot. Emiatt, Albánia az az ország lett, ahová még mai napig is alig gyűrűzött be a globalizáció, s manapság kezdi felvenni az európai léptékű életritmust. Az első komolyabb város a határ közelében, Shkodra. A város fejlődik, történelmi, kulturális emlékeit igyekszik renoválni, megtartani. Itt található Albánia legnagyobb mecsetje, a várhegy alján a kétszáz éves bazár mellett, a különös formájú Ólom-mecset. Egyik nevezetességük a középkori szamárhátú Mesi híd, míg a város másik kijáratára a Rozafa vár vigyáz. A legenda szerint úgy építették, hogy befalazták az egyik építő feleségét élve, de csak félig, hogy szoptathassa gyermekét.

Teth

Thethi Nemzeti Park központi városa Teth. A helyi hagyomány szerint a közösség egyetlen őstől, Ded Nikától származik, aki 300-350 évvel ezelőtt költözött ide, hogy megőrizze katolikus identitását. Albán Alpok hegyeit, magasságai és mélységei miatt, a szomszédos Montenegroban csak „elátkozottnak” hívják. Olyan utazók kedvelt helye lesz, akik a hatalmas sziklafalak oldalában kanyargó utakon sem félnek, és vállalva a kockázatot szeretnék megcsodálni ezt az „elátkozott” sziklavilágot, ami Európa leglátványosabb hegyvidéke.

Albán-riviérára – Dhermi Beach

Északról, dél felé haladva, az ország egyre jobban megmutatja mi is az igazi albán valóság. Az utak sokszor elhanyagolt állapotát tapasztalva, vagy a mélyszegény vidékeket látva, a sok beton bunker nyomasztó látványával szembesülve, és néhol a környezetvédelem fogalmának hiányát tapasztalva jut el az utazó az amúgy fantasztikus, talán görög tengerpartok látványát is felülmúló albán riviérára. A hosszú partszakaszok számos kincset rejtenek. Dherminél a parthoz közel levő erdők hangulata, a sziklás partok mentén nyíló barlangok tüneménye, felejteti az út közben látott sokszor nyomasztó, de annál mosolygósabb létet.

Gjirokastra

A tengerpart szépségei után, ha az ország belső területei felé haladunk, akkor találkozhatunk Albánia történelmének és kultúrájának eszenciájával. A hegyeken áthaladva, juthatunk el a "Kék szemig" (Syri i kaltër), hol a föld mélyéből tör fel a kékeszöld karsztvíz, majd vize lassan bővülő folyóként halad tovább. Gjirokastra városa varázserővel bír. Az óváros azért maradhatott meg szinte eredeti állapotában, mert itt született Enver Hodzsa, az albán kommunista diktátor, így szülővárosa múzeumvárosként él tovább. Időutazás ez, ahol palakővel fedett 18. századi lakóházak, a szűk macskaköves utcák, egy középkori vár, dzsámiik és ortodox templomok festett ikonjai szinte kiszakítanak saját valóságunkból.

Butrint

A legendák romvárosa ez, ahol egészen a Trójai csatáig, és Helenoszig történetéig utazunk. Vergilius leírásai alapján úgy tudjuk, hogy Trója eleste után Priamosz király fia, Helenosz alapította a várost. A történetíró Dionüszosz pedig úgy tartja, hogy az új hazát kereső Aeneas is megfordult a hajdani Buthrotonban. Sőt, talán az egész történetből az a legvalószínűbb, hogy a várost Aeneas alapította, amikor megmeneküléséért hálaáldozatot akart bemutatni az isteneknek. A megsebesített bika ugyanis kitört és a közeli csatornát átúszva holtan rogyott össze a túlparton. Aeneas ezt isteni jelnek vélte, s ezért várost alapított. 1992 óta az UNESCO világörökségi része, nem is csoda. Minden köve őrzi és védi az egykori ősök hitét, és erejét.

Korce

Belső-Albánia átjutva, az ország gasztro fellegvárába érkezünk. Hatalmas piac forgatagába csöppenhetünk, ahol tradicionális balkáni élelmiszerek - kézműves termékek sokasága tárul elénk. Vehetünk alapanyagokat is a főzéshez, de nagy valószínűséggel meg is kóstolhatunk számos helyi specialitást. Mint pl. qofte, ami a szerb csevapcsicsa vagy a román mics megfelelője. Vagy ott van a tave dheu, ami általában borjúhús és összefőzik zöldséggel és túróval. De van itta tave kosi, a joghurtban sült bárány, viszont aki szereti, az a pacal számos formáját is megtalálja ebben az országban. És, aki eheti, az a pék sütik és kenyér ország mekkájában érezheti magát.

Lini és az Ohridi - tó

A Balkán-félsziget földtörténetileg legrégibb és legmélyebb tava az Ohridi - tó, Macedónia és Albánia határvidékén. Olyan tiszta, hogy akár 20 méteres mélységekig láthatjuk a tó élővilágának és tisztaságának egységét. A tó és környéke, sajátos ökoszisztémával rendelkezik, több mint kétszáz csak itt honos endemikus fajról tudnak a kutatók. A tó kedves kis városa, Lini, a tóba benyúló kis félszigeten épült halászfalu, ahol a házak udvarai szó szerint a tóra futnak.

Tirana

Valószínűleg, ha nem kell többször, akkor életében csak egyszer fog ellátogatni ide az utazó. Az ország fővárosaként nem kikerülhető, de igazi látványosságot a Nemzeti Történelmi Múzeumon kívül nem nagyon fogunk találni. Igazi poszt kommunista város, ahol az egykori épületek nem felújították, nem átalakították, hanem csak nemes egyszerűséggel lefestették. A szürke és lepusztult kommunista blokkházak ma a szivárvány színeiben pompáznak - narancs-vörös csíkokat, hipnotizáló pink-lila karikákat vagy szemet megtévesztő színes kockákat festettek a házfalakra. Hagyományosan muzulmán város.

Kruja

Az albánok számára ez a város olyan, mint nekünk magyaroknak, Eger. Már a hegyek közül látható az itteni vár, amely a történelmi Kastrioti család ősi lakóhelye. Arról a családról van szó, aki Szkander béget (Kasztrióta Györgyöt) adta a világnak, a törökök nagy veszedelmére. Aki nem megy el ebbe a városba, és nem nézi meg vármúzeumát, mondhatni nem is ismerte meg az ország történelmét. A vár állít emléket többek között az albán „Zrínyi Ilonának”, Kasztrióta Máriának, aki Petrelë várában anyatigrisként harcolt annak idején a török ellen. A vár az igazi attrakció, de a nyüzsgő piac és a bazár meglátogatása kihagyhatatlan, és felejthetetlen program.

A „sasok földjén” sasként kellene szállni, átszelve az országot, megkérdezni minden öreget és fiatalt, hogy mondják el, értsük meg, hogyan lehet őszinte mosollyal, ókori történelmi és természeti hagyatékok között, szívvel-lélekkel élni.