New York, az élet dzsungele
2017. november 14. írta: ÚtonÚtfélen

New York, az élet dzsungele

Miért vonz egy meghatározhatatlan, bonyolult város a maga hömpölygő áradatával emberek millióit? New York egy hangos szívdobbanás, az élet dzsungele. Hogyan lehet túlélni, szeretni, akarni ezt a várost? Erre keressük a választ Rakita Eszterrel az Eszterházy Károly Egyetem munkatársával.

22046423_1427195560663727_5805288841356265815_n.jpg

Többször jártál már az Egyesült Államokban. Milyen célból?

Először főiskolás hallgatóként egy nyári tábor keretén belül kerültem ki Pennsylvaniába. A 64 napig tartó nyári munka után utaztam New Yorkba, ekkor 2011-ben 12 napot töltöttem egyedül a városban. 2016-ban egy saját kutatás miatt utaztam ki a New York-i Levéltárba, ami a doktori disszertációmat segítette, és harmadjára most nyáron fedezhettem fel a várost egy bostoni konferencia után, ahol előadtam, aztán átutaztam New Yorkba.

21559026_1420218238028126_5664074609338328368_n.jpg

Fiatal, külföldi nőként hogyan sikerült felvenni a város ritmusát?

Felemelő, félelmetes, leírhatatlan az érzés, ami kavargott bennem. Egyedül voltam a világ egyik legnagyobb városában, és életemben először utaztam egyedül. Viszont több volt bennem a kíváncsiság, hogy ott akarok lenni, meg akarom ismerni a várost. Gyakorlatilag gyerekkorom óta vágyódtam New York után.

22196379_1431187856931164_3919754978363969332_n.jpg

Hová vezetett az első utad?

Nagyon szeretem a filmeket, így a kedvenc filmem, ami a Die Hard 3, New Yorkban játszódik. A filmbeli kedvenc jelenetem a 72. utca és a Broadway sarkán álló metrómegállónál játszódik, ami amúgy egy jelentéktelen helyszín, de oda el kellett mennem, mert az azt jelentette, hogy megérkeztem, itt vagyok azon a helyen, amit idáig csak egy fekete dobozban láttam. Ezután pedig jöttek a kötelezően felkeresendő helyek.

eszter_7.PNG

Hogyan lehet a legegyszerűbben közlekedni a városban?

Nekem a szállásom Brooklynban volt. A látványosságok pedig Manhattanben vannak, kivétel nélkül. Gyakorlatilag így minden egyes napom úgy indult mint a helyieknek, várt rám egy másfél órás metrózás. Az én taktikám az volt, hogy négy részre osztottam Manhattant. A metróból kiszállva, gyalog jártam be a városrészt minden nap. Első nap a Wall Street környéke és a kikötők, két nap kellett a Wall Street és a Central Park közötti részre, aztán jött a Central Park keleti és nyugati oldala, és végül a Central Park. A tömegközlekedést még a hajójáratokon használtam. Egyes járatok olyanok, mint nálunk a busz, és ingyenesek is. A Liberty Islandre, a Szabadság-szoborhoz megy csak fizetős és drága komp, így szokták javasolni, hogy a Staten Islandra induló menetrend szerinti ingyenes járatra érdemes felszállni, hisz ott megy el a szobor előtt, látványban nem hagyunk ki semmit.

eszter_2.PNG

Mi volt a három utazás között a legnagyobb különbség?

Mind a három más volt, de talán az első és a második között volt a legnagyobb különbség. Először teljes mértékben turistaként voltam jelen, amikor pedig másodjára érkeztem a városba, bennem volt az az érzés, hogy egy ismerős helyre térek vissza. Ekkor már voltak kedvenc helyek, ismerős helyek, „törzshelyek”. A második alkalommal, mivel kutatni mentem a levéltárba, New York-i dolgozó emberré váltam. Kőkemény munka volt, megtapasztalhattam milyen a dolgos hétköznap.

Ezáltal be is olvadtál a város képébe?

Nekem az is tetszik az Egyesült Államokban és New Yorkban, az amerikai életmódban, hogy nagyon más az európai felfogástól, ízléstől. Ez igaz az ételekre is. Egy amerikai simán megeszik egy édes és sós kombinációs kaját, pl. palacsinta baconnel és tejszínhabbal. Nem hittem el, de amúgy működik ez a kombó. Amikor bevásároltam direkt ezeket kerestem. Bár futottam bele zsákutcába, amit nem kellett volna, mert túl édes minden.

Beszéljük a kedvenc helyekről, törzshelyekről.

Első helyen egyértelműen a Central Park áll. Fantasztikus, ahogy a felhőkarcolók között ott áll egy zöld park. Manhattan rohanás, sok ember, nagy zaj. Amúgy ha az ember elkapja a ritmust, akkor nagyon jó is lehet ez a nyüzsgés. Viszont amikor ebből elegem lett, bementem a parkba. Ott tiszta és jó levegő van, csend van. Olyan mintha nem is a város közepén lennénk. Van olyan része, ahol beszélgetni sem lehet, ki is van írva. Munka után, ebédidőben öltönyös férfiak és kosztümös nők feküdtek a füvön és pihentek itt. Azért is a kedvencem, mert itt sokat lehet sportolni. Beállhatsz egy már meglévő csapatba pl. baseballozni.

eszter_5.PNG

A másik kedvencem Brooklynban van, Coney Island. Manhattan ellentéte. Ez egy tengerparti rész, és van itt egy vidámpark is. Olyan hullámvasutak vannak, hogy magyar szemmel teljesen félelmetes, amerikai léptékkel viszont kicsinek számít.

eszter_8.PNG

Volt alkalmad belecsöppeni valamelyik városrészen egy filmforgatás jelentébe? New Yorkban ez bármikor megtörténhet.

Három napon múlott, mert épp átutaztunk szétnézni Los Angelesbe. Ott nézegetve az internetet láttam, hogy épp akkor forgatják a Central Parkban a Bosszúállók egy jelenetét.

A három utazásban mi volt az a közös élmény, amit újra és újra át akartál élni?

A Time Square, ami amúgy nagyon vegyes érzelmeket hozott. Rengeteg ember van itt állandóan, de a neonfények vonzzák folyamatosan oda az embert, hogy menj oda és nézd meg. Ha szerencséd van, akkor szokott itt kint lenni egy pódium, amire ha felülsz, akkor a tömeg már annyira nem zavar, és nyugodtan lehet nézelődni. Nyilván este kell oda menni. Itt érzi legjobban az ember, hogy New York lüktet, él. Ez a szíve a városnak.

eszter_3.PNG

A nagy filmek városában volt arra lehetőségetek, hogy elmenjetek moziba vagy színházba?

Amikor fogynak a látványosságok, akkor kezdi az ember felvenni a helyiek ritmusát, és igen, így mi is elmentünk egy moziba. Nincsenek hely jegyek, megveszed a jegyet, és oda ülsz ahová akarsz. Amikor vettük a kólát, akkor fél óráig ott álltunk, hogy mégis melyiket vegyük? Ugyanis nyolc féle ízesítésű kóla van, borzasztó édes mindegyik, és nem tudtuk eldönteni, hogy a sok rossz közül melyiket válasszuk?

Mi történik akkor, ha esik az eső, mit lehet csinálni olyankor a szabadidőben?

Bemész egy pubba, vagy múzeumok, vagy fedett szórakozóhelyek vagy elmész görkorizni a fedett pályára. Én a pubokat néztem meg, mert ott jól lehet ismerkedni a helyiekkel. Filmekben ezt is lehet látni, hogy nem az asztalhoz ülnek le, hanem a pultot támasztják. Nagyon örülnek a külföldieknek.

Ha New York, akkor sárga taxi. Kipróbáltad? Van ilyen élményed?

Igen, amikor legelőször voltam a városban. Manhattanből akartam haza menni és a filmekből láttam, ahogy határozott kézmozdulattal leintik a taxit. Emlékszem, én is kiálltam a csomagommal egy nagyon forgalmas útra, és nagyon meglepő volt az, hogy feltettem a kezem, és rögtön három taxi is megállt előttem. Egyszer próbáltam ki, mert amúgy nagyon drága. Egy problémám volt vele, hogy amit a filmekben látunk, a klasszikus Ford taxik már nincsenek forgalomban, így maradt a modern, mai sárga taxi élménye.

taxi-cab-381233_960_720.jpg

Vannak tiltott, veszélyes helyek a városban?

Van egy arany szabály, hogy a Central Parkba sötétedés után ne menj be. Én ennek a komolyságát nem akartam kipróbálni… Illetve, Harlem, ahová még nappal sem érdemes idegenként kimenni. Vannak vezetett túrák erre a városrészre, akkor érdemes megnézni, mert amúgy szép.

eszter_9.PNG

Milyen egy tökéletes nap New Yorkban egy turista számára?

Érdemes felmenni az Empire State Building vagy a Rockefeller Center tetejére, mivel a város tele van felhőkarcolókkal, és jellegzetes alakja is van, meg kell nézni. Viszont a Rockefellert ajánlom, egyrészt olcsóbb, mint a másik, és a Central Parkot így nem takarja ki semmi. Érdekes látvány, ahogy a park belesüllyed a felhőkarcolók szőnyegébe. Illetve a Brooklyn-híd, ami kihagyhatatlan. A hatalmas hídon, ahogy sétálunk át rajta fantasztikus látvány Manhattan a felhőkarcolókkal. A nap végén pedig ajánlott egy kávézás a Central Parkban.

eszter_6.PNG

Egy ambiciózus nő, aki érti és szereti az országot és a várost miért jön vissza Európába?

Ez ennél bonyolultabb. Jó kint élni, jó volt turistáskodni, de ide köt a munkám, a kutatásom, a családom. Szeretnék még kimenni, van még mit kutatni a New York-i Levéltárban. (A doktori disszertációm egy része a Pest megyéből, az 1880-s években kivándorolt magyarok helyzetéről szól, hogy milyen lehetőségeik voltak az új hazában. Több mint egy millió magyar ment akkor ki.) De az ember mégis csak itt él. Eger is van olyan szép, csak más szempontból.

Forrás: Rakita Eszter, Fotók: Rakita Eszter, pixabay, Videó: Youtube.com

 

A bejegyzés trackback címe:

https://utonesutfelen.blog.hu/api/trackback/id/tr1113275857

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kolispotting 2017.11.15. 13:36:01

Nem rosszak a kötelező látnivalók sem, de ha már a Central Park környékén van az ember és ideje is akad, érdemes szétnézni Közép-Manhattanben: iranynewyork.hu/kozep-manhattan-latnivaloi/#kozepmanhattanlatnivaloi

Sequoyah 2017.11.15. 18:49:45

"A doktori disszertációm egy része a Pest megyéből, az 1880-s években kivándorolt magyarok helyzetéről szól, hogy milyen lehetőségeik voltak az új hazában. Több mint egy millió magyar ment akkor ki."
Ez engem igencsak erdekelne, szoval ha kesz a disszertacio, orulnenk ha publikalnad:)
Meg talan ennek a blognak a profiljaba is beleillene...

Árva Gabriella · http://travelbug.blog.hu/ 2017.11.16. 00:56:33

New York nemcsak Manhattan, rengeteg latnivalo van a varos tobbi reszeben is. Mi a ferjemmel koboroltunk, metroztunk Harlemben, nagyon baratsagosak voltak az emberek. Az egyik legjobb ebed-elmenyunk is harlemi, a Sylvia's mennyei!