Éjféli nap 97’-Egy norvég nászút története
2017. május 19. írta: ÚtonÚtfélen

Éjféli nap 97’-Egy norvég nászút története

Kerékpárral az Északi-fokra? Lehetséges ez? Igen! Nászút és vadkemping együtt? Természetesen igen! A sziklamászástól a kerékpárig, a horgászbottól a darált mákig :) 14 tekercs film és egy norvég kerékpáros nászút története következik 20 év távlatából, Kájel Árpád és Kájel Árpádné Mokó Csilla emlékei és naplóbejegyzései alapján…

18554478_1445802112124784_816178878_n.jpg

20 éve házasodtatok össze, és indultatok el nászútra. Egy nem hétköznapi út történetéről kérdezlek titeket. Merre jártatok, és honnan jött az ötlet?

Árpi: Az ötlet már régen megvolt, hogy el akarunk jutni Norvégiába, az Északi - fokra. Jött egy jó alkalom erre az esküvővel, hogy egy nászút keretén belül menjünk el. Ez nem szokványos, nem hétköznapi, hanem egy kicsit más módon történt, ugyanis mi kerékpárra indultunk el Nordkapp-re, Európa legészakibb pontjára.

Már a házasságkötés előtt is tudtátok, hogy esetleg lesznek kihívások egymással szemben is?

Csilla: Igen, eleve egy tó jegén ismerkedtünk meg korcsolyázás közben. A házasságkötés is viszonylag sokat váratott magára, 7 év után házasodtunk össze és ezalatt volt időnk kiismerni egymást minden téren. Együtt jártunk sokat a hegyekbe biciklizni, sziklamászó tanfolyamra, tehát ez az út inkább csak már megkoronázása volt az addig 7 évünknek.

Mit lehet tudni erről az útról, hogyan találtatok rá erre az útvonalra?

Árpi: Én korábban szerettem volna eljutni Finnországba. Így jött, hogy Norvégián keresztül menjünk el Nordkapp-re, majd onnan Finnországba, az Északi sarkköre és úgy jöjjünk vissza le Helsinkibe. Gyakorlatilag ez a mi szüleményünk volt, fogtuk a térképet és mentünk a fejünk után.

18554825_1445802132124782_1625596727_n.jpg

Azt gondolom, hogy nőként mindig nagyobb kihívás elindul egy ilyen hosszú útra. Hogyan készültél Csilla erre az útra, ami ráadásul nászút is, hogy meg legyen a romantikája és az élmény része is?  

Csilla: Ez egy nehéz kérdés és mindig ki is szoktak neveti, mert a férfiak általában fizikai edzéssel készülnek egy ilyen útra. Én pedig mindig azt szoktam mondani, hogy rápihentem. Inkább cukrászdába szerettem járni előtte és nem edzeni. Ettől függetlenül azért sokat kerékpároztunk. Ózdi születésűek vagyunk és minden hétvégén hazalátogattuk a szüleinkhez, természetesen azt is kerékpárral. Eleve ez már 50 km volt oda vissza. Életmódszerűen, folyamatosan mozogtunk, más igazából nem volt, nem kellett.

Árpi, 20 évvel ezelőtt hogyan vittétek magatokkal a biciklit? A mostani tapasztalatokkal mit vinnél még magaddal vagy mit hagynál itthon?

kepkivagas_4.PNG

Árpi: Azt gondolom, hogy most sem vinnénk más felszerelést. Akkor meghaladtuk a kort. Nagyon ügyesen, nagyon jól pakoltunk össze, ma is ugyanezek a trendek mennek. Ami érdekesség volt, hogy arra már nem maradt igazán pénzünk, hogy jó minőségű táskákat vegyünk. Ezért otthon a konyhába varrtuk meg az összes táskát, amire szükségünk volt. Saját készítésű, részben saját tervezésű táskákkal vágtunk neki az útnak. De minden volt nálunk. Gyakorlatilag horgászbot is volt nálam, mert volt olyan, hogy horgásztunk a tengerben és azt vacsoráztunk, tehát a horgászbottól a darált mákig mindent bepakoltunk. Ezt a tapasztalatot utána is sokszor tudtuk kamatoztatni, ma is lényegre törően tudunk pakolni.

Csilla: Amit most vinnék, az a 20 év technikai fejlődéséből adódóan, az új informatikai eszközök. Akkor még tükörreflexes gépünk volt és hetente 1x telefonáltunk haza fülkéből. Az útra pedig papír alapú könyvekből, térképekből készültünk.

Sok új élmény ért titeket abban a két hónapban. Melyek a legemlékezetesebbek?

Csilla: Nyáron voltunk június július és augusztus hónapokban és volt, hogy pihenés közben egy 3-5 m-s hófalnak támasztottuk a kerékpárokat. Rénszarvasokkal bicikliztünk, legelésző rénszarvas csorda között sátraztunk a tundrán. Amikor ivóvizet kerestünk, akkor pedig teljes természetességgel mutatott rá egy bácsi a mellettünk lévő tóra, hogy onnan nyugodtan ihatunk.

 18518505_1445801742124821_49986837_n.jpg

Milyen típusú bicikli való a tundrára?

Árpi: A 90'-es évek elején volt a nagy montenbájkos forradalom, hogy elterjedtek ezek a 26-os kerekű bringák. Nekünk is montenbájkjaink voltak, annyi volt benne az érdekesség, hogy a 26-os kerékre országúti gumik kerültek. Ami még érdekes és kaland volt, hogy indulás előtt egy hónappal ellopták Csilla biciklijét. Írtam egy levelet a Schwinn Csepel Kerékpárgyárnak, hogy kéne egy bringa, mert van egy ilyen kalandunk. Érdekes módon visszaválaszoltak és elmondták őszintén, hogy nem tudják miért támogatják ezt az utat, mert nem szoktak senkit támogatni, de most egy nagyon kedvező feltétellel, jó konstrukcióban tudunk vásárolni bringát, nagyon kedvezményes áron. Csillának még azóta is teljesen jó egészségben szolgál az a bicikli, nekem azóta voltak csere-berék. Ami emlékezetes, hogy az út alatt egyszer volt egy nyeregcsavar törésem. Kénytelen voltam olyan 20-30 km-t állva tekerni. Finnországban bementünk egy házba az út szélén segítséget kérni. Feltúrták a fél garázst de nem volt olyan csavar, amire szükség lett volna. Autóval a közeli, 30 km-re lévő boltba elvittek, megvettük a csavart. A bácsi igen sokat tudott Magyarországról. Kellemes délután kerekedett abból, hogy eltört a nyeregcsavar.

Meleg ruhákat vittetek magatokkal?

Árpi: Nagyon meleg dolgok nem voltak nálunk. Volt vastagabb nadrág, sapka, kesztyű. Felülre pedig, akkor a nagy kalandnak számító gore-tex dzsekink volt. De nem igazán volt nagyon hideg. Átállt a bioritmusunk, később már a meleg miatt nem tudtunk aludni. (Ez a nagyon meleg északi léptékkel nagyon meleg, 18-20 fokot jelent.) Egész éjjel sütött a nap. Az Északi sarkkörön túl nem megy le a nap, ugye ez nagyon nagy kalandnak számított, ezért is lett Éjféli nap 97’ névre keresztelve a túra.

18518473_1445802155458113_857589973_n.jpg 

Hány tekercs filmet lőttetek el?

Árpi: Abban az időben nyakig benne voltam a fotózásban, mánia szinten sokat diáztunk. Jó technikával tudtunk elindulni és azt hiszem 14 tekercs filmünk volt. Teljesen másfajta hozzáállást, másfajta szemléletmódot igényelt amiből hála Istennek még kicsi most is maradt, itt a nagy digitális forradalom után. Filmre ugyanis tudatosan kellett fényképezni, ki kellett találni az expozíciót, sokkal nagyobb odafigyeléssel kellett megcsinálni a képet. Általában a tájat fotóztuk, mi viszonylag kevés képen vagyunk rajta, akkor még nem volt divat a szelfi mánia.

kepkivagas_2.PNG

Milyen volt két hónap után hazajönni?

Csilla: A lombos erdők látványa két hónap után gyönyörűséges volt, akkor éreztük igazán a honvágyat, és jó volt, hogy itthon vagyunk. Jó néhány kiló mínusszal értünk haza, de jobban értékeltük ezután az otthonnak a kényelmét.

Árpi: A legnehezebb a bezártság volt. Akkor még egy szobás lakásban éltünk és meg kellett szokni, hogy nem fúj felettünk a szél, hogy négy fal van körülöttünk. És emlékszem 2-3 napig nem tudtam ágyban aludni.

Terveztek újra ellátogatni ezekbe az északi országokba?

Árpi: Családdal tervezzük, hogy visszamegyünk valamikor. Én most voltam abban a szerencsés helyzetben, hogy munka okán voltam kint egy pár napot Osloban. Jó volt, hogy pont 20 évre rá jött egy ilyen lehetőség. Viszont a város 20 év alatt nagyon megváltozott…

Csilla: A gyerekeknek még erősödniük kell, de célként határozottan a fejünkben van, hogy egyszer ezt nekik is látni kell… A képeket már levetítettük nekik, együtt már megnéztük és ettől ők is kedvet kaptak.

kepkivagas.PNGRiportalany:Kájel Árpád és Kájel Árpádné Mokó Csilla 

Riporter: Dankó Zsuzska

Fotók:Kájel Árpád és Kájel Árpádné Mokó Csilla 

A bejegyzés trackback címe:

https://utonesutfelen.blog.hu/api/trackback/id/tr6512525415

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.