2017. máj 19.

Éjféli nap 97’

írta: ÚtonÚtfélen
Éjféli nap 97’

Egy norvég kerékpáros nászút története és úti élményei 20 év távlatából, Kájel Árpád, és Kájel Árpádné Mokó Csilla emlékei és naplóbejegyzései alapján…

18554478_1445802112124784_816178878_n.jpg

Pont 20 éve házasodtatok össze, és indultatok el nászútra. Merre jártatok, és honnan jött az ötlet?

Árpi: Az ötlet már régen megvolt, hogy el akarunk jutni Norvégiába, az Északi - fokra. Jött egy jó alkalom erre az esküvővel, hogy egy nászútra menjünk el, ami nem szokványos, nem hétköznapi, hanem egy kicsit más módon történik ugyanis mi kerékpárra mentünk el Nordkapp-re, Európa legészakibb pontjára.

Már a házasságkötés előtt is tudtátok, hogy lesznek kihívások egymással szemben?

Csilla: Igen, eleven egy tó jegén ismerkedtünk meg korcsolyázás közben. A házasságkötés is viszonylag sokat váratott magára, 7 év után házasodtunk össze, és ezalatt a hét év alatt volt időnk kiismerni egymást minden téren. Együtt jártunk sokat a hegyekbe, biciklizni, sziklamászó tanfolyamra, tehát ez az út inkább csak már megkoronázása volt az addig 7 évünknek.

Mit lehet tudni erről az útról, hogyan találtatok rá erre az útvonalra?

Árpi: Én korábban szerettem volna eljutni Finnországba. Így jött, hogy Norvégián keresztül menjünk el Nordkapp-re, majd onnan Finnországba, az Északi sarkköre, és úgy jöjjünk vissza le Helsinkibe. Gyakorlatilag ez a mi szüleményünk volt, fogtuk a térképet és mentünk a fejünk után.

18554825_1445802132124782_1625596727_n.jpg

Azt gondolom, hogy nőként mindig nagyobb kihívás elindul egy ilyen hosszabb útra. Hogyan készültél Csilla erre az útra, ami ráadásul nászút is, hogy meg legyen a romantikája és az élmény része is?  

Csilla: Ez egy nehéz kérdés, és mindig ki is szoktak neveti, mert a férfiak általában fizikai edzéssel készülnek egy ilyen útra. Én pedig mindig azt szoktam mondani, hogy rápihentem. Én inkább cukrászdába szerettem járni előtte és nem edzeni. Ettől függetlenül azért sokat kerékpároztunk. Ózdi születésűek vagyunk, és minden hétvégén hazalátogattuk a szüleinkhez, természetesen azt is kerékpárral. Eleve ez már 50 km oda vissza. Életmódszerűen, folyamatosan mozogtunk, más igazából nem volt.

20 évvel ezelőtt hogy vittétek magatokkal a biciklit Árpi? A mostani tapasztalatokkal mit vinnél most magaddal?

kepkivagas_4.PNG

Árpi: Azt gondolom, hogy most sem vinnénk más felszerelést. Akkor meghaladtuk a kort. Nagyon ügyesen nagyon jól pakoltunk össze, ma is ugyanezek a trendek mennek. Ami érdekesség volt, hogy arra már nem maradt igazán pénzünk, hogy jó minőségű táskákat vegyünk. Ezért otthon a konyhába varrtuk meg az összes táskát, amire szükségünk volt. Saját készítésű, részben saját tervezésű táskákkal vágtunk neki az útnak. De minden volt nálunk gyakorlatilag horgászbot is volt nálam, mert volt olyan, hogy horgásztunk a tengerben és azt vacsoráztunk, tehát a horgászbottól a darált mákig, minden volt nálunk. Ezt utána is sokszor tudtuk kamatoztatni, hogy lényegre törően tudtunk pakolni, és tudunk is.

Csilla: Amit most vihetnénk még magunkkal az a 20 év technikai fejlődéséből adódóan, az új informatikai eszközök. Akkor még tükörreflexes gépünk volt, és hetente 1x telefonáltunk haza fülkéből. Az útra pedig papír alapú könyvekből, térképekből készültünk.

Sok új impulzus ért titeket abban a két hónapban. Melyek voltak ezek?

Csilla: Nyáron voltunk, június július és augusztus hónapokban, és volt, hogy pihenés képen egy 3-5 m-s hófalnak támasztottuk a kerékpárokat. Rénszarvasokkal bicikliztünk, legelésző rénszarvas csorda között sátraztunk a tundrán, és a tisztaság, amikor ivóvizet kerestünk, akkor teljes természetességgel mutatott rá egy bácsi a mellettünk lévő tóra, hogy onnan nyugodtan ihatunk.

 18518505_1445801742124821_49986837_n.jpg

Milyen típusú bicikli való a tundrára?

Árpi: A 90 es évek elején volt a nagy montenbájkos forradalom, hogy elterjedtek ezek a 26-s kerekű bringák. Nekünk is montenbájkjaink voltak, annyi volt benne az érdekesség, hogy a 26-os kerékre országúti gumik kerültek. Ami még érdekes és kaland volt, hogy indulás előtt egy hónappal ellopták Csilla biciklijét. Írtam egy levelet Schwinn Csepel Kerékpárgyárnak, hogy kéne egy bringa, mert van egy ilyen kalandunk. Érdekes módon visszaválaszoltak, elmondták őszintén, hogy nem tudják, hogy miért támogatják ezt az utat, mert nem szoktak senkit támogatni, de most egy nagyon kedvező feltétellel, jó konstrukcióban tudunk vásárolni bringát, nagyon kedvezményes áron. Csillának még azóta is teljesen jó egészségben szolgál az a bicikli, nekem azóta voltak csere-berék. Az út alatt egyszer volt egy nyeregcsavar törésem. Kénytelen voltam olyan 20-30 km-t állva tekerni. Finnországban bementünk egy házba az út szélén, segítséget kértünk. Feltúrták a fél garázst, de nem volt olyan csavar, amire szükség lett volna. Autóval a közeli, 30 km-re lévő boltba elvittek, megvettük a csavart. A bácsi sok mindent ismert Magyarországról. Kellemes délután kerekedett abból, hogy eltört a nyeregcsavar.

Meleg ruhákat vittek magatokkal?

Árpi: Nagyon meleg dolgok nem voltak nálunk. Volt vastagabb nadrág, sapka, kesztyű. Felülre pedig, akkor a nagy kalandnak számító gore-tex dzseki volt. De, nem igazán volt nagyon hideg. Átállt a bioritmusunk, a meleg miatt nem tudtunk aludni. Egész éjjel sütött a nap, az Északi sarkkörön túl nem megy le a nap, ugye ez nagyon nagy kaland volt, ezért is lett Éjféli nap 97’ névre keresztelve a túra. Ez a nagyon meleg pedig északi léptékkel nagyon meleg, 18-20 fokot jelent.

18518473_1445802155458113_857589973_n.jpg 

Hány tekercs filmet lőttetek el?

Árpi: Abban az időben nyakig benne voltam a fotózásban, mánia szinten, sokat diáztunk. Jó technikával tudtunk elindulni, és azt hiszem 14 tekercs filmünk volt. Teljesen másfajta hozzáállást, másfajta szemléletmódot igényelt meg, amiből hála Istennek még kicsi most is maradt, itt a nagy digitális forradalom után. Filmre tudatosan kellett fényképezni, ki kellett találni az expozíciót, sokkal nagyobb odafigyeléssel kellett megcsinálni a képet. Általában a tájat fotóztuk, mi viszonylag kevés képen vagyunk rajta, akkor még nem volt szelfi mánia.

kepkivagas_2.PNG

Milyen volt két hónap után hazajönni?

Csilla: A lombos erdő látványa két hónap után gyönyörűséges volt, akkor éreztük a honvágyat, hogy itthon vagyunk. Jó néhány kiló mínusszal értünk haza, de jobban értékeltük az otthonnak a kényelmét.

Árpi: A legnehezebb a bezártság volt. Akkor még egy szobás lakásban éltünk, és meg kellett szokni, hogy nem fúj felettünk a szél, hogy négy fal van körülöttünk. És emlékszem 2-3 napig nem tudtam ágyban aludni.

Terveztek újra ellátogatni ezekbe az északi országokba?

Árpi: Családdal tervezzük, hogy visszamegyünk valamikor. Én most voltam abban a szerencsés helyzetben, hogy munka okán voltam kint egy pár napot Osloban, hogy pont 20 évre rá jött egy ilyen lehetőség. Ami viszont 20 év alatt nagyon megváltozott…

Csilla: A gyerekeknek még erősödni kell, de célként határozottan a fejükben van, hogy egyszer ezt nekik is meg kell nézni… A képeket már levetítettük nekik, együtt már megnéztük, és ettől ők is kedvet kaptak.

kepkivagas.PNG

Köszönöm, hogy megosztották ezt a 20 évvel ezelőtti út élményit.

Szólj hozzá

éjféli